Velázquez

A mûvészet virágkorát élte a XVII. században a hanyatló spanyol birodalomban. A XVI-XVII. század fordulóján Toledóban alkotott a festõóriás, El Greco, akinek a festészetében egyedülálló módon ötvözõdött a bizánci mûvészet az itáliai hagyományokkal, és az Ibériai-félsziget vallási, szellemi és morális közegével. A spanyol fennhatóság alá tartozó Nápolyban élt és mûködött Jósé de Ribera, Caravaggio egyik legkiválóbb követõje, aki jellegzetes spanyol szenvedélyességével a vallásos rajongás új dimenzióit nyitotta meg a mûvészetben. Sevillában Francisco de Zurbarán, késõbb pedig Bartolomé Esteban Murillo díszítették csodálatos freskóikkal a katolikus monostorok és templomok falait.Diego Rodriguez de Silva y Velázquez is Sevillában látta meg a napvilágot. Mûvészete e nagyszerû hagyományból nõtt ki, de sokoldalú zsenialitásával elõdeit is túlszárnyalta. Szülei, Juan Rodriguez de Silva és Jeronima Velázquez elszegényedett hidalgócsaládokból származtak. Diegót 1599. június 6-án keresztelték meg; a gyermek spanyol szokás szerint édesanyja nevét is örökölte. A XVII. század elején az andalúz fõvárosban soha nem látott gazdasági virágzás kezdõdött. Az egykori mór város kikötõjébõl keltek útra a spanyol hajók Amerika felé, hogy gyomrukban mesésen gazdag rakományokkal térjenek vissza. Sevilla kolostorai - számukat negyvennél is többre becsülik -, templomai és kegyhelyei, menhelyei és kórházai messze földön híresek voltak. A legszebb közülük a sevillai kátéd-rális, a XVII. század egyik legnagyszerûbb építészeti remekmûve volt.