Fényes Adolf - A magyar festészet mesterei

Kevés magyar festõi életmûvet tagolnak oly változatos stíluskorszakok, mint Fényes Adolf festészetét. Drámai hangú parasztzsánerek éppúgy köthetõek nevéhez, mint a napfénytõl vibráló Babfejtõk címû festmény, a belsõ rendet csendéletté formáló Mákoskalács vagy késõbb varázslatos meseképei. Kortársai egyaránt méltatták mint szociálisan elkötelezett realistát, a magyar impresszionizmus jelesét és a klasszikus festõi rend mesterét. Meglepve konstatálták alakváltásait: a folyamatot, amint „látványfestõbõl" „lényegfestõvé" érett, távolodva a jelen iszapos talajától, elidõzve a déli verõfényben, végül megnyugodva egy álombéli vidéken. Az éles stílusváltásait ért bírálatok egy érdemet azonban sosem vitattak el tõle: magas fokú festõi felkészültségét. Kállai Ernõ 1936-ban - Fényes Adolf romantikus képei címû írásában -visszatekintve a festõmûvész fél évszázadon átívelõ életmûvére épp annak belsõ egységét emelte ki: „Fényes Adolf stílusbeli fejlõdésében a fázisok a hangulati és konstruktív következésnek olyan szükségszerû menete gyanánt érik egymást, mint szonátában a tételek. Minden egyes fázis elején világosan ott látszik a formai ízület, amely az elõzõhöz kapcsolja, a végén pedig már ott derengenek a következõ lépés távlatai."