Mednyánszky - A magyar festészet mesterei

Mednyánszky László a századforduló magyar festészetének titokzatos, karizmatikus személyiségû festõzsenije volt. Egész nyugtalan életében folyton vándorolt, s a magányba menekülve kereste saját lelki megnyugvását, amelyet valójában sohasem talált meg. Az önkifejezés megtalálásának kényszere ösztönözte arra, hogy felrúgva a társadalmi szabályokat, arisztokrataként, a maga mélységében mutassa meg a nagyvárosok nincstelen szegényeinek sorsát, olykor életmódjukkal is azonosulva. Gondolatai, érzései, véleménye a világ nyomorúságáról és önmaga lelki-testi szenvedéseirõl mérhetetlen súlyt helyeztek rá. Az egyetlen megnyugvást - jóllehet mindig csak átmenetileg - maga az alkotás folyamata jelentette számára. Ily módon némileg érthetõ az a különös jelenség, hogy - más mûvészekkel ellentétben - képeivel csak addig törõdött, amíg dolgozott rajtuk, a mûvek sorsa nem érdekelte. Hiányzott belõle a pénz utáni sóvár vágy, a hiúság, a konszolidált életmód igénye, mindaz, amire mások oly sokat áldoztak: a jól felszerelt, elegáns mûterem, a jómódú magánmegrendelõk, az állami megbízások, kiállítások, kitüntetések, s bár mindez elérhetõ lett volna számára, õt nem érdekelte. Egész életében megszállottan dolgozott a maga által választott mostoha körülmények között, szegényesen berendezett, fûtetlen, többnyire külvárosokban bérelt mûtermekben vagy a természetben, kilométereket gyalogolva, élményeit sebtében vázlatkönyvekbe rögzítve. A magyar festészet történetében az egyik legnagyobb életmûvet hozta létre, hiszen ezernél több festmény és rajz alkotójaként ismerjük.